Látnivalók Nyomtatás
  • Üdvözöljük Vönöckön

image002

  • Szili Pál utca


image004

  • Tűzoltószertár

image006

  • Régi magtárépület

image008

  • Községünk központja

image010

  • Kisfaludy Károly emlékpark

image012


  • Kastély

image013

1903-ban épült neobarokk-neoklasszicista stílusú kastély, melyet Miskolczi Imre építetett. Később a Pfeiffer-család, majd a Karátsony-család tulajdonába került. Az épületet gondozott park veszi körül.

  • Római katolikus templom

image015 image017


A Szent István királynak szentelt templom 1943-ban épült, 2001-ben új harangot kapott. Búcsú: augusztus 20.

  • Római tégla

 

A római kor emlékét őrzi a Művelődési Ház falába beépített tégla, melyet a római „hadiút” mentén feltárt sírban találták


  • Világháborús emlékmű

image019


A település hőseinek emlékéül állították.




  • Evangélikus templom

image020

A templom torony nélkül épült 1796-ban és 1797 augusztus 20-án szentelték fel. Tornya csak 1903-ban készült el, amikor az evangélikus lelkészlakás előtt álló fából készült kettős haranglábat lebontották, miután a harangok a toronyba kerültek.

  • Polgármesteri hivatal

image024

image022

  • Szélerőmű Vönöck határában

image026 image028

További látnivalók a közelben

  • Berzsenyi-kastély (Kemenessömjén)

image030


Oktatási központ, volt Berzsenyi-kastély, szecessziós, 1905. Tervezte Moravetz Zsigmond.

  • Radó-kastély (Kemenessömjén)

image032

A kétszintes épület két szélén timpanonok,középső részén felül erkély,alul üvegezett előtér volt korábban. A II. világháború utáni átépítés ezeket eltüntette. A teraszt és az üvegezett részeket beépítették,a timpanonokat lebontották,egységes tetőt alakítottak ki,amelynek következtében teljesen ...

  • Szent Márton Római katolikus templom (Kemenesszentmárton)

image034

A középkori eredetű, románstílusú templomot már romos állapotban visszavették az evangélikusoktól 1732-ben. Keleti homlokzata elé tornyot kapott, majd barokkstílusban átalakították. Vönöcki plébánia filiája, ellátja a kenyeri plébánia. Búcsú: november 11.

  • Merseváti tőzegbányató (Mersevát)

image036

Terület: 3,3 ha Fogható halak: ponty, amur, csuka, márna

  • Berzsenyi család sírboltja (Kemenesmagasi)

image038

Berzsenyi-család sírboltja, eklektikus - egyiptizáló, 19. sz. vége.

  • Geológiai tanösvény, Ság-hegy

image040

A Sághegy 1975 óta tájvédelmi körzetként védett. A bányaműveléssel kialakított terek teszik lehetővé, hogy a látogató bepillanthasson hazánk egyik legfiatalabb tűzhányójának belsejébe. Magyarország legfiatalabb tűzhányójába vezet az út A geológiai képződmények bemutatását 1989 májusában a ...


  • Vulkán fürdő

image042

A gyógyvíz nátrium-hidrogénkarbonátos-, kloridos típusú, lágy (csak igen csekély mennyiségű kalciumot és megnéziumot tartalmazó), nagy fluorid tartalmú (6,5 mg/l) kevéssé szulfidos meleg víz.

  • Pannónia Ring

image044

Az autó és motorsport kedvelőinek nyújt ritka és különleges élményt az 1997-ben megnyílt 4700 m-es gyorsasági pálya. Edzések és versenyek mellett nemzeti és nemzetközi futamoknak is helyt ad. Minden év október első felében a megye általános iskolás korú tanulói vehetik birtokukba.

  • Somlóhegy - borvidék

image046

Magyarország legkisebb borvidéke ahol jelenleg 600 hektár telepített szőlő terem. A somlói bor hírneve egykor a tokajiéval vetekedett elsősorban annak köszönhetően, hogy a tüzes, savakban gazdag és testes somlói borok jól tűrték a szállítást. A somlói bor Magyarországon határain túl napjainkban ...